Abasár fekvése, földrajzi köznyezete és különlegességei

Abasár Mátraalja legrégebbi települése. A Mátra déli lábánál a Sár-hegy lejtőjén és a Bene-patak völgyében elterülő, teraszos szőlődombok övezte település. Eredeti neve 1903-ig Saár volt, a X. században élt birtokos család nevét viselte. 1950-ben Pálosvörösmart és Saár egyesülésül és ekkor már az Abasár nevet viseli. A település Heves megye nyugati részén, a Mátra alján, Gyöngyöstől 9 kilométerre, sajátosan egy völgy ölében fekszik.

A régészeti csont- és kőleletek azt bizonyítják, hogy a település már i.e. 2500 körül is lakott helység lehetett. Az államalapítás idején István király birtokadománya volt a település névadójának, a hűséges szolgálatért cserébe. Itt talált otthont az Aba nemzettség. Feltehetőleg a honfoglalást követően ez a környék már a kabar eredetű Abák szálláshelye lehetett. Ebből a nemzettségből származott Aba Sámuel királyunk is, aki 1041-1044 között uralkodott. A történelem során többször elnéptelenedett a település, de újra és újra felemelkedett, benépesült lakossággal. Az első írásos emlék a településről 1261-ből való, eszerint a település földesurai az Aba nemzetségbeli Csobánka, majd Kompolti családok voltak. Ugyanakkor, számos régészeti emlék maradt fent és tanúskodik Abasár eredetéről és múltjáról. Az Aba előtag 1902-től használatos, és arra utal, hogy a király nemzetsége birtokolta a falut 1522-ig. A török hódoltság idején ugyan jelentősen visszaesett a település fejlődése, ám a kora középkor utáni évszázadokban újra fejlődésnek indult. A 146 éves hódoltság alatt visszaesett a szőlőtermesztés is, amely ezt követően, a 18. században újra virágzásnak indul, a 19. században válik a lakosság legjelentősebb megélhetési forrásává, és azóta is töretlenül lényegi része a település mindennapjainak.

ABASÁR MÚLTJA ÉS ÖRÖKSÉGE
ABA SÁMUEL KIRÁLY SZELLEMI ÖRÖKSÉGE –TÖRTÉNELMI PILLÉREK
Abasár már a honfoglalás után központi funkciót töltött be. Ennek részben az az oka, hogy „királyt adott” Magyarországnak – királyi központ volt. Másrészt, a kereszténység elterjedése során egyházközponti funkciót is betöltött. Fekvésénél fogva alkalmas volt arra, hogy védelmi szerepet is ellásson, és emellett gazdasági jelentősége is a térség vezető szereplői közé emelte.

Két középkori írott forrásból ismerjük Aba Sámuel hiteles történetét. A két forrás a történelmi tényekben nem különbözik, csupán Aba Sámuel király megítélésében.

Aba Sámuel Magyarország harmadik királya volt, 1041–1044 között uralkodott és szerepe ma is megosztja a történetírókat, a nép azonban sokáig szentként tisztelte. Az egyik forrás a Magyar Krónika (amelynek Abasárra vonatkozó része a Szent László korabeli ősgesztából származik, amit a 13. században Kézai Simon saját gesztájával dolgozott össze, majd 14-15. századi krónikakompozícióként maradt fent), a másik forrás pedig, a 14. századból fennmaradt Szent Gellért legendája (amely, 11. századi forrásokat tartalmaz).

Aba Sámuelt Szent István művének örököseként, folytatójaként tartják számon, aki a független magyar állam megőrzéséért és a kereszténység elterjesztéséért harcolt. Származását tekintve, feltételezések szerint a kabar törzsek feje lehetett és mielőtt király lett, már igen magas pozíciót töltött be. Az bizonyos, hogy ispán (a királyi kíséret tagja) volt, és azok közül is a legmagasabb pozíciók egyikének birtokosa, valószínűleg nádorispán volt. Aba Sámuel, vagy apja lehetett a Géza vagy István által, Örstől vagy utódaitól elfoglalt terület első ispánja. Nőági rokonságban állt I. Istvánnal, feltehetőleg István feleségül adta hozzá lányát (bár nem teljesen tisztázott, hogy nőági rokona húgát, vagy lányát jelenti). Már ispánként megkezdte abasári központjának kiépítését. Az ásatások során az Abasáron – Magyarországon, egyedülálló módon, a legjobb állapotban megmaradt és – feltárt kőépítmény eredetileg Aba Sámuel udvarháza lehetett, amely igazgatási és gazdasági funkciókat töltött be. Egyes feltételezések szerint, akár az északkeleti régió ősmegyéjének a központja is lehetett Abasár, hiszen a térségben nem található az abasári maradványokkal egyidős, hasonló méretű épített központi kőmaradvány. A megye névadó várát a magyar krónika szerint Aba király építtette.

A település egyházi központ is volt, Aba Sámuel udvarháza bencés monostorként működött, és a jelenlegi Katolikus Templom helyén apátsági templom állt. „Egyedülálló jelentőségű a magyar történelemben, nem csak az építtető és itt eltemetett uralkodó személye miatt, de azért is, mert az államalapítás korának ez az egyetlen ránk maradt, és teljesen feltárható, bemutatható királyi udvarháza.” Aba király halálának körülményei nem tisztázottak, az biztos, hogy a ménfői csatát követő időszakhoz köthető. Egyes feltételezések szerint a „sajátjai” árulták el és ölhették meg, mert túlzottan demokratikus nézeteket vallva gyakran keveredett az alacsonyabb származású néppel. Holttestét először Feldebrőn helyezik nyugalomra, és a történészek szerint a feldebrői monostort már a királyi sír fölé emelték. Az Abák vitték „saját földjére”, Abasárra Aba Sámuel holttestét és az udvarház területén temethették el. Az nem tisztázott, hogy a létesítmény már akkor bencés monostorként működött-e, vagy a királyi sír ápolását bízták a bencés szerzetesekre és ezért hívták be őket Abasárra.

Az bizonyos, hogy Aba Sámuel halála után is az Abák nemzetsége számára – egyházi szempontból is – fontos, térségi központ volt Abasár. Az egyházi és kulturális szerepén túl, valószínűleg gazdasági, politikai funkciókat is betöltött.

Tehát Abasár szerepe a 14. század előtt nem csak azért lehetett kiemelt, mert királyi központ volt. A rendezetlen és forrongó politikai körülmények között olyan központként szolgált, mely alkalmas volt védelmi funkciókra – sajátos hegyvidék-síkság találkozásán elhelyezkedve – egészen a Károly Róbert korában bekövetkezett konszolidációig, amikor egy térségi központ más funkciók mentén, más földrajzi, domborzati adottságokkal vált kívánatossá. Feltehetőleg akkor vette át ezt a szerepet Gyöngyös.

„Minden jel arra vall tehát, hogy a XI. századi Abasár a korabeli Visegrádhoz hasonló település lehetett, még azt sem zárhatjuk ki, hogy eredetileg a megyésispáni rangot viselő Aba rezidenciája volt, így akár a megye korai székhelyének is tekinthetjük.”

A 18. században, Aba Sámuel állítólagos sírhelyén, a Bolt-tető alatt pincét építettek, ahol 1773-ban, báró Haller Sándor gúnyos szövegű emléktáblát avatott: „…ez üregbe volt letéve Sámuel Aba, Magyarország III. királya vagy inkább zsarnok, ország pusztító. Gonosszal és kegyetlenséggel teljes király, ki népe által a Tiszánál megöletett. Bámuljátok a dolgok éktelen változását, a királyi sírboltból lett borospince felett! …” A tábla tanulsága szerint a magyar főurak nem szerették Sámuelt, a nép azonban annál inkább.

ABASÁR – NEMZETSÉGFŐI ÉS KIRÁLYI KÖZPONT A KORA KÖZÉPKORBAN

A KIRÁLYI KÖZPONT EMLÉKEI – RÉGÉSZETI LELETEK, ÉPÍTETT EMLÉKEK ABASÁRON

„Abasár a magyar történelem legmeghatározóbb korszakának, az államalapítás korának egyedülálló emlékhelye. A korszak más fontos helyszíneivel: Esztergommal és Székesfehérvárral szemben Abasár különlegességét páratlan épségben fennmaradt államalapítás-kori építészeti és régészeti emlékei adják, amelyek lehetőséget teremtenek mindenki számára e sorsfordító korszak élményteli megismerésére.”

Buzás Gergely, Igazgató, Visegrádi Mátyás Király Múzeum

Abasár tehát abban a különleges helyzetben van, hogy egyedülállóan a legjobb állapotban megmaradt és megtekinthető királyi udvarház épített emlékeivel rendelkezik. Ennek a jelentősége abban áll, hogy Abasár ilyen formán alkalmas arra, hogy a Mátra új turisztikai-kulturális központjaként, és országosan is egyedülálló módon megmutassa a kora középkori történelem egy meghatározó és kiemelt korszakát és központját.
A Bolt-tetői feltárás kezdetén szinte azonnal bebizonyosodott: Abasáron Aba Sámuel nemzetségfői központjának épített maradványai lelhetők fel, 2014-ben Csorba László a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a palota és a feltárási terület hungarikummá nyilvánítását és a Nemzeti Értéktárba történő felvételét kezdeményezte.

Azóta, évről-évre bővül a feltárt területet. Az Önkormányzat az Eszterházy Károly Főiskola, a Dobó István Vármúzeum és az Aba Sámuel Kulturális Alapítvány közös munkájának eredményei már jól láthatóak a település központjában.

A KIRÁLYI ROTUNDA FELTÁRÁSA

A Bolt-tető feltárása során fellelt épületegyüttes Aba Sámuel nemzetségfői központjának korai maradványait foglalja magában. Az eddigi munkák során egy úgynevezett rotundát, vagyis kör-alakú keresztelőházat sikerült feltárni. Ez egy közel tíz méter átmérőjű fallal körülvett építmény. A nyugatra eső bejárat vezet az egykori építmény centrális terébe, melyet átlagban másfél méter magas, és kisméretű kiugró pillérek tagolják. Belül egyelőre egy tartópillér építményt találtak és helyenként a padozaton nyomon követhetőek a habarcspadló maradványai. A kapuépítmény előtt a mátrai kavicsokból sűrűn rakott több négyzetméternyi járófelület megmaradt, amely mérések szerint a körépítmény előtti eredeti járófelület volt.

Továbbá, a feltárások során déli, délnyugati irányban hosszú falszerkezetre bukkantak. A rotunda külső, feltárt falsíkja mellett az eredeti terméskő, láthatóan felmagasodik a járófelület fölé.

Ettől nyugatra sűrűn betemetett temetkezési helyet találtak. Az itt lévő temetkezéseket 1971-1972-ben már jórészt feltárták. Innen két teljesen ép sírkő a Gyöngyösi Mátra Múzeumba került. A feltárások során összesen 14 temetkezési helyet találtak, közülük 9 régészeti vizsgálatra alkalmas sír volt.

A temetőt későbbi lezáró fala melletti területen került elő egy kerek, vegyes kövekből rakott ún. kürtősen felhúzott építmény is. Erről jelen pillanatban még nem tudták eldönteni, hogy kútnak épült, vagy pinceszellőző-kürtő volt. A járófelületen talált égett, hamus és vöröses felület egykori nagyobb tűz nyomait bizonyítja.

ABASÁR TÖRTÉNETE ABA SÁMUEL KIRÁLY UTÁN ÉS GAZDASÁGI FUNKCIÓK A XX. SZÁZAD KÖZEPÉIG
Aba Sámuel halála után is megmaradt Abasár térségi központi jelentősége – részben azért, mert egyházi központként is funkcionált, másrészt a főméltóságot betöltő Abák továbbra is szálláshelyként és központként lakták az abasári udvarházat. Illetve, a 13. században az Aba leszármazott Csobánka ág birtokolta a saári monostort.
Az Aba nemzetség jelentősége ekkorra az egész térségben kiterjedt, leszármazottaik, mint a Kompolti, Csobánka és Birh- Bodon család nagymértékben hozzájárultak a térség épített és szellemi-kulturális értékeihez. A Kisnánai várat és a Markazi várat a Kompolti család egyik ága építette, a Siroki vár pedig szintén az Aba nemzetséghez tartozó Birh- Bodon ág hagyatéka.

Abasár településen már a 13. századtól szőlő, alma, körte, diótermesztés folyik. A szőlőtermesztés részben a szabadon tulajdonolt területeken történt – amely után királyi dézsmát és adót fizettek; részben a földesúrtól vagy egyháztól bérelt földbirtokon, harmadrészt pedig az egyház vagy földesúr maga által kezelt, a jobbágyság által művelt birtokokon folyt.

A 15. században királyi adományként a nánai Kompolti család birtokába kerül a sári apátság. A gyorsan fejlődő szőlő- és bortermelésnek és országos szintű kereskedelemnek a török hódoltság vet véget ideiglenesen. Így, a térségben jellemzően a megszállás alatti 146 évben többnyire csak a megélhetéshez szükséges mennyiséget termelnek a lakosok. A török hódoltság terhei miatt csak nagy küzdelem árán tudott fennmaradni a falu, a közösség életének talán ez volt a legsúlyosabb időszaka.
A 17. század közepétől a Haller család birtokába kerül a falu egészen 1850-ig. Az 1746-os canonica visitatio szerint Saár lakossága 860 fő, az 1766-os összeírás szerint már 1160 fő, 1851-ben 1748 fő, 1867-ben 2020 fő, 1900-ban 2601 fő.

Abasár emellett gazdasági szempontból sem volt elhanyagolható a térségben és országos szinten. Ennek egyik pillére az egészen a kora középkorig visszatekintő borászati kultúra, ugyanakkor Abasár sajátos adottságánál fogva – a gyorsfolyású Bene-patak mentén – mezőgazdasági központként is működhetett egészen a középkortól. A 16. századtól jellemző felülcsapós malmok sora terült el a patak mentén. A 18- 19. században összesen 36 vízimalom, majd 1952-ig 10-13 malom üzemelt. A molnárok a szolgáltatáson túl foglalkoztatóként is gazdasági jelentőséggel bírtak.
A malomiparnak a gazdasági funkciói mellett szociális, közösségépítő, kulturális, idegenforgalmi szerepe is volt, hiszen a térségből, búzával ide érkező termelők, parasztok családdal együtt érkeztek, napokig, hetekig maradtak a malomban az őrlés időtartalma alatt. „Elmondható, hogy ezek a porták valóságos kis élelem- és eszközkészítő bázisként működtek a faluban. Egyfajta társasági élet zajlott. Kivétel nélkül az összes abasári molnár értett a famunkához, de voltak közöttük, akik a kádár szakmát is könnyed szerrel elsajátították. Értettek a gépek működéséhez, üzemeltettek cséplőgépet, embereket foglalkoztattak. A molnároknak népes családja volt, a malom portán egyszerre 5-6 gyerek nőtt fel, szigorú neveltetésben részesültek. Tehetős emberek lévén gyermekeiket Gyöngyösre járatták iskolába. Közülük sokan tanult emberekké képezték magukat”.

A molnárfeleségek az úgynevezett nemzetes asszonyok voltak. A következő nevű molnár családok kereszteződtek egymással az 1800-as évektől: Birnbaum, Kiss, Bodonyi, Rábel, Molnár, Fehér, Pintér, Kovács, Forgács legyen az férfi vagy nő mind molnár volt. A László, Veszelovszki, Fehér, Csollány, Birnbaum nevek közös vonása, hogy viselőjük mind molnár felség volt, azaz nemzetes asszony.

A Mátra-vidék molnárait évszázadokon keresztül a molnár céh fogta össze, melynek központja Gyöngyösön volt. 1874-ben megalakult a gyöngyösi molnár ipartársulat, amely még a céhes hagyományt követve működött. A századforduló idejére azonban a molnárok csökkenésével az utolsó formális szervezeti forma is megszűnt. A gőzmalmok elterjedésével pedig fokozatosan kiváltják a helyi vízimalmok funkcióját, a XX. század második felére szinte teljesen eltűnnek Abasárról is.

Ma már csak épületmaradványok lelhetőek fel Abasáron az egykori malmokból.
Az utolsó molnárcsaládok Abasáron :
 Fehér Pintér István molnár malma (Felső malom) – 1771-ben épült, 1950-ig működött. A teljes malomfelszerelést elszállították Gyöngyösre. A malom épülete átalakítva látható (garázs).
 Fehér Pintér József molnár malma –1729-ben épült. A néphagyomány szerint a saári barátok lakhelyének tartott Petermány (Petermál) falmaradványa köveiből épült a Pintér-malom.
 Forgács Géza molnár malma – 1750-es években épült malom. Ocskay bárók tulajdonában volt, majd 1909-ben megvásárolta Molnár János molnár (Félkezű-molnár). Fiúk, Molnár János, akik Abasár utolsó molnára, vezette a malmok 1951-ig. A felszerelést „fizetség nélkül” elvitték Gyöngyösre. A molnár emlékezete szerint „Nem kellett nekünk csuvározni járni. Annyi munka volt, hogy 1 hónapra előre fel volt halmozva.” Épületrész maradt.
 özv. Molnár Jánosné malma – épületrész maradt fent belőle
 Tóth Pál malma – uradalmi épület volt 1886-ig. Ekkor Tóth István, aki addig bérlő volt, megvásárolta. 1908-tól Tóth Mihály megörökölte. 1929-től Tóth Pál tulajdonos. A malmot 2 vízkerék hajtotta, 1953-ban bezárták. Épületében pálinkafőzde, 1980-as években lebontották.
 Pélyi János malma –Az épület helyén kert van.
 Grüszner Salamon malma –1886-ban vásárolta meg névadója a csertörőként és kallóként üzemeltetett malmot. A kallózás úgy történt, hogy állati szőrt, gyapjút nedves állapotban hossz és szélesség irányban nyomkodják, ami következtében a gyapjúszálak összekuszálódnak, egymásba kapaszkodnak, és összefüggő felületet alkotnak. Szövés és fonás nélkül különösen tömör és erős szövetet, posztót lehet készíteni. A tulajdonos igen tehetős volt, az emberek szerint ezt a malmot, „emlékként” vásárolta meg. 1934-ben megszűnt a malom vízhasználata.
 Pocsai malom, amely darálóként működött
 Szekrényes malom
 Sinkalovics malom- Ez volt az abasári malomszer utolsó 3 állomása. Mindhárom malom a falun kívül volt, de a Bene-patak (Malom-patak) mentén. Az épületeket lebontották, a területet kertnek használták. Ma a Visonta Bányaüzem meddőhányója van rajta.