Nyitott templomok napja – Abasáron is

Nyitott templomok napja – Abasáron is

Idén első alkalommal Abasár is csatlakozott az Ars Sacra Alapítvány által szervezett Nyitott Templomok Napjához, így szeptember 17-én (szombaton) minden érdeklődőnek lehetősége nyílik, hogy jobban megismerje az abasári Szent Péter és Pál Templom építészeti és...
Szép létszámmal kezdett az iskola

Szép létszámmal kezdett az iskola

Az abasári Aba Sámuel Általános Iskolában 2016. szeptember 01-én, reggel 8 órakor kezdődött a tanévnyitó ünnepség, a gyerekek izgatottan várták az iskola kezdést. Idén 17 gyermek iratkozott be az első osztályba, akik első nap még kicsit izgatottan, de örömmel ültek be...

Megújul a Napsugár Óvoda

Közel negyven millió forintból újul meg az intézmény. Az óvodakezdésre elkészült a Napsugár Óvoda földszintje, így a már megújult épületben kezdődhetett el az új oktatási év. A Belügyminisztérium által kiírt pályázaton 30 millió forintos támogatásból, valamint az...

Két évtized Abasár szolgálatában

Az elmúlt évben: 2015-ben, ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját az Abasári Polgárőrség. Mint azt az egyesület elnöke, Mezner Ernő elárulta: pontosan ezért pályázták meg sikeresen a huszadik Heves-megyei Polgárőrnap megszervezését is. A polgárőrvezető...