167/2018. (IX. 17.) számú rendeletével Magyarország Kormánya történelmi emlékhellyé nyilvánította az abasári Bolt-tetőt, ahol Aba Sámuel XI. századi királyi központjának maradványai találhatók. A régészeti lelőhely-együttes a mai Magyarország egyik legjelentősebb kora középkori épített öröksége. Történeti értékét növeli, hogy egyike azon kevés királyi központoknak, amelyekről tudomásunk van ebből az időszakból.

 

A kormány döntése, melyet a Nemzeti Kegyeleti és Emlékhely Bizottság felterjesztése alapján hoztak meg, nagyon megtisztelő számunkra, mondja Dr. Lénártné Benei Anikó Abasár polgármestere. A Bolt-tető így egy különleges csoport tagjává vált, melyben többek közt a Batthyány-örökmécses, a Magyar Tudományos Akadémia vagy éppen Visegrádi Vár épületei és helyszínei szerepelnek, mint történelmi emlékhelyek.

 

Tíz évvel ezelőtt Abasári Község Önkormányzata, a Dobó István Vármúzeum, az Eszterházy Károly Főiskola és helyi civilszervezetek együttműködésében sor került egy kutató feltárás végrehajtására a feltárandó terület egy kisebb részén. A területen kitűnő állagú 1 méter széles, 1,5-2 méter magas épület romokat találtak, melyről egyértelműen kiderült: Magyarország harmadik királyának nemzetségfői központja maradványai. Feltárásra került többek közt egy kör alakú 11 méteres átmérőjű keresztelő kápolna egy része, több sírhely, középkori ékszerek, érmék, használati eszközök. Az elvégzett talajradaros vizsgálat felvételein kitűnően látható a palota teljes épülete, mely átöleli a rotundát. A terület műemléki védettség alá került. Szakemberek úgy vélik Aba Sámuel királyunk sírja a Bolt-tető eddig fel nem tárt részén található, az eddigi leletek alapján.

 

A Bolt-tető számos szempontból rendkívül különleges. A feltárandó épületegyüttes a jelenleg használaton kívül álló, stabil szerkezetű művelődési ház udvarában található. A feltárandó rész alatt, egy az önkormányzat tulajdonában lévő, hatalmas pince található melyben az 1700-as években állított márványtábla hirdeti, hogy a király testét abasári hívei a sziklába sírkamrába temették el. Minden feltétel adott tehát a feltárás teles körű kiszélesítésére és a művelődési házból egy turisztikai látogató központ kialakítására – mondja a település polgármestere. Önkormányzatunk pontos turisztikai fejlesztési koncepcióval, marketingstratégiával, engedélyes és kiviteli tervekkel, építési engedéllyel rendelkezik a feltárás és a turisztikai központ kialakítása tekintetében, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei készítettek.

 

Az elkészült tervek alapján a feltárás kiszélesítése, véglegesítése, valamint a művelődési ház épületében interaktív látogató központ kialakítása, a pinceszinten konferencia és előadóterem, valamint foglalkoztató- és szórakoztató helységek kialakítása közel másfélmilliárd forintos beruházást jelent. Az önkormányzat már több alkalommal nyújtott be pályázatot, hazai és külföldi források elnyerésére is, eddig sajnos nem kaptak támogatást.

 

Ez a megtisztelő cím a továbbiakban Abasár vezetőinek számára nagy felelősséget jelent és reméljük a jövőben nagy lehetőséget is teremt. Végre lehetővé válhat történelmi múltunk bemutatása mellett turisztikai értékeink kibontakoztatása, a történelmi borvidék méltó bemutatása is – tette hozzá a polgármester.

 

Abasár – Egy korty történelem