Kezdőlap » Hírek » Több, mint félszázan vannak

Több, mint félszázan vannak


Aktívan részt vesznek a település életében a helyi polgárőrök. Abasár polgárőrei a hétvégén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jártak, a “Biztonság a reptereken és a vasútállomásokon” című biztonságtechnikai előadást hallgathatták meg a fővárosban – mondta a polgárőrség elnöke, Mezner Ernő.

Elmesélte azt is, hogy a hatvan fős csapat hazafelé Veresegyházán a helyi polgárőrökkel is találkozott, ahol a tagok megismerkedtek egymással, az ottani sajátosságokkal és tapasztalatokat cseréltek.
Hozzátette: az abasári egyesület huszonegy éve működik aktívan, jó kapcsolatuk van az önkormányzattal és a rendőrséggel is. A helyi programokban rendszeresen részt vesznek, csatlakoztak a DADA programhoz, amelynek részeként az iskolában gyakorlati oktatást is tartanak a gyerekeknek, de mindig jelen vannak a helyi sport rendezvényeken is. A közelmúltban a Magyar Labdarúgó Szövetség pályázatán – amit a polgárőrségek részére írtak ki – nyolcvan ezer forintot nyertek. Ebből sikerült a polgárőröknek részben új ruházatot vásárolni, de az üzemanyag költséget és a telefondíjakat is ebből tudták finanszírozni.
(Forrás: Heves Megyei Hírlap)

Közelgő események

Nyomtatványok