Abasáron ezen a hétvégén több, mint százan vettek rész a település plébániai karitász csoport által megrendezett családi napján.

– Az egyházközségünk korábban huszonöt millió forintot nyert egy EFOP pályázaton, melynek célja a társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével. A pályázat egyik eleme a Családi Nap, amelynek szervezését és a lebonyolítását is mi végeztük – tájékoztatott Veres József, a karitász helyi szervezetének elnöke.

Az egész napos rendezvény szentmisével kezdődött, de lehetőség volt lelki elmélkedésre Mándy Zoltán atyával, akivel a család fontosságáról is beszélgettek a résztvevők, a fiatalabbakat pedig Szabó József OFM atya „Értékes vagy!”című előadásával várta.

Ezen a napon számos színes programmal kedveskedtek a legkisebbek számára is. Volt kézműves sátor, népi játékok, rajzverseny, extrém állatsimogató, csizma és tojás dobó és szendvics készítő verseny is. Az egész családot megmozgató családi sorverseny és kötélhúzás is népszerű programnak bizonyult, a legügyesebbeket pedig sporteszközökkel és játékokkal jutalmazták – mesélte a szervező.

– Erre a napra az egész falut hívtuk. A Saári Harang egyházközség újságját, benne a meghívóval, a karitász önkéntesei minden családhoz eljuttatták. A programok és a helyben főzött ízletes paprikás krumpli, a gyerekeknek hot-dog minden résztvevő számára ingyenes volt. A pályázat következő közösségi programja a három napos autóbuszos zarándoklat lesz Máriazellbe októberben – tudatta Veres József.